Menü

Cirkon korona árak, avagy az azt befolyásoló tényezők

2019. július 10
0
8958
Cirkon korona árak, avagy az azt befolyásoló tényezők

A rendezett és szép fogazat fenntartása napjainkban szinte elengedhetetlen. Nem csak a táplálkozási folyamatban való fontos szerepe miatt, de a szociális életünk, önbizalmunk erősítésében, a párválasztásban és a munkahelyi sikerekben is jelentőségteljes szerepet tölt be. Egy ápolt mosoly alapjaiban változtatja meg életünket, hiszen önfeledten nevethetünk és élvezhetjük az ételek és italok adta íz világot. A fogorvoslás fejlődésével ma már olyan technikák állnak rendelkezésünkre, melyek visszaadhatják elvesztett fogainkat, mindemellett nem csak a rágófunkciókat kaphatjuk vissza, de tökéletes esztétikumot is kapunk velük!

 

Mi is tulajdonképpen a cirkon korona?


A cirkónium egy, a periódusos rendszerben is megtalálható kemény és szilárd fém, melynek hevítéssel keletkezett oxidja a cirkónium-dioxid vagy más néven cirkon, amely már egy fémmentes, sokoldalúan felhasználható, a fogpótlás során kedvező tulajdonságokkal rendelkező anyag. A cirkónium-dioxidot már a kilencvenes évek óta alkalmazza az orvostudomány azzal a céllal, hogy kiváltsa a fémeket, és ezáltal egy új lehetőséget teremtsen a fogpótlások területén. A cirkónium korona optimális megoldás olyan esetekben, amikor a fog olyan mértékben roncsolódott, hogy töméssel és betétekkel már nem oldható meg annak helyreállítása. A cirkónium-oxidból készült fémmentes váz tökéletesen alkalmas koronák készítésére, de kiemelkedő szilárdsága miatt több fog pótlására is alkalmazható, így hidak és teljes fogpótlások kialakítását is lehetővé teszi!

 

A cirkónium korona előnyei


  • erős alapanyag: a cirkónium-dioxid kémiailag ellenálló tulajdonságának és nagy szakítószilárdságának köszönhetően erősebb minden napjainkban a fogpótlásban használt anyagnál, mindemellett nagyon könnyen formálható ezáltal fogaink tökéletes másolat készíthető belőle. A cirkon korona nem törik és nem reped el, biztosan rághatunk vele kemény ételeket is, nem kell attól félnünk hogy kárt teszünk a fogpótlásban!
  • hosszú élettartam: a cirkon korona erősségének köszönhetően hosszú élettartamú. Egy megfelelő szakértelemmel elkészített és megfelelően ápolt fogpótlás akár egész életünk során szolgálhat minket. Így a cirkónium korona ár – érték arány tekintetében is kedvező megoldást kínál.
  • nem tartalmaz fémet: a cirkon korona előnye az erősségén kívül, hogy nem tartalmaz fémet. A fémvázas kerámiakoronákkal ellentétben fémérzékenyeknél is alkalmazható. Mivel nem tartalmaz fémet, nem jelentkezik fémes ízérzet, illetve hőérzékenység sem érzékelhető. Továbbá esztétikai szempontból is jelentős előnnyel bír, hiszen nem tapasztalható szürkés elszíneződés a fogínynél, mely a fém vázra épülő fogpótlások esetén a fogíny visszahúzódásakor jelenik meg.
  • a természetes hatás: a kerámia vagy porcelán koronákkal ellentétben a cirkónium korona természetes hatást kelt, mely fényáteresztő képességének köszönhető. Alkalmazásával a természetes fogakéhoz megtévesztően hasonló hatás, az eredeti fogakkal teljes mértékben harmonizáló eredmény érhető el, melynek köszönhetően a környezetünknek fel sem fog tűnni, hogy fogpótlásunk van.
  • pontos illeszkedés: a cirkon korona elkészítése során az első lépés hogy a fogorvos mintát vesz a kezelendő területről, mely alapján professzionális keretek között, számítógéppel vezérelt CAD/CAM technológiával egy erre specializálódott laboratóriumban kerül elkészítésre a teljes mértékben személyre szabott fogpótlás. Ennek köszönhetően a fog ezredmilliméter pontossággal kerül kialakításra, mely következtében tökéletesen illeszkedik a kezelendő területre.
  • a szervezet könnyedén befogadja: a cirkon korona egyik nagy előnye még hogy nem kell attól tartanunk, hogy a szervezetünk nem fogadja be. A cirkónium-oxid vázas fogpótlások biokompatibilisek, azaz a szervezet könnyen befogadja, az íny nem húzódik vissza és nem gyullad be, továbbá képes ránőni a fogra, pontosan olyan módon, akárcsak az eredeti fog esetében!


Kattintson és tekintse meg cirkon korona árlistánkat!

 

cirkónium korona ár mitől függ


A cirkon korona árak befolyásoló tényezői


A cirkon korona ára a többi fogpótláshoz hasonlóan településenként és fogorvosi rendelőnként is eltérő lehet. Ennek több oka is lehet, azonban a fogpótlások árát legfőképpen két tényező befolyásolja:


A fogpótlás anyaga


A fogpótlások többféle anyagból készülhetnek, azonban a cirkon korona nagy előnye a többi anyaggal szemben hogy nem tartalmaz fémet ennek ellenére egy erős szilárd anyag, mely jól ellenáll a kemény élelmiszerek rágásának is. A cirkon korona hátránya, mely talán az egyetlen negatív jellemzője is, az ára. A cirkónium korona ára magasabb, mint a többi fogpótláshoz használatos anyagé, azonban ezért cserébe tartós, és a természetes fogakéval szinte teljesen megegyező, esztétikus fogsort kapunk.  A cirkon korona hátránya nem feltétlen hátrány, ha Ön is egy tartós és a természetes fogakéval szinte teljesen megegyező fogpótlást szeretne!


Saját fogra vagy implantátumra épül


A cirkon korona épülhet saját fogra, amennyiben a természetes fog olyan egészségi állapotban van, hogy lehet rá építeni. Abban az esetben, ha a természetes fogat el kellett távolítani implantátum behelyezésére van szükség, amellyel a beavatkozás költsége is növekszik. A másik megoldás ebben az esetben, ha a hiányzó fog melletti két fog közrefogásával hidat hozunk létre. Ehhez a szomszédos két fogat szükséges lecsiszolni, hogy a híd tökéletesen illeszkedjen rá, és erre kerül fel a tartós cirkon korona, mely tökéletesen beleolvad a természetes fogak környezetébe. A cirkon korona ár további növekedésével jár, ha teljes fogsort szükséges pótolni, illetve ha az implantátumokra épül fel.


Mekkora nagyságú beavatkozásra van szükség


A cirkon korona árának növekedéséhez nagyban hozzájárul a kezelendő terület nagysága. Amikor már nem elegendő a tömés vagy egy betét elhelyezése a fogban, kénytelenek vagyunk fogpótlásokat alkalmazni, melyek nagyságuk miatt már árban is nagyobb értéket képviselnek. Fontos tudni, hogy egy fogpótlás készítésekor nem csak az anyagot fizetjük meg, hanem a kezelőorvos szaktudását és az alkalmazott korszerű technológiát is! Cirkónium-oxidból korona, híd vagy egész fogsor is készíthető, magas szilárdságának köszönhetően bármely fog pótlása megoldható vele, legyen szó akár metsző akár őrlőfogról. Egy rögzített fogsor precíz elkészítése magas szaktudást és technológiai fejlettséget igényel, melyek lehetővé teszik, hogy egy tartós és esztétikus fogpótlást készítsenek számunkra, mellyel újból önfeledten mosolyoghatunk!

 

Fontos, hogy ha fogpótlásra kerül a sor, ne sajnáljuk rá a pénzt és ne a fogpótlás ára legyen az elsődleges szempont! Egy minőségi fogpótlás egész életünk során elkísérhet minket,  míg egy kevésbé tartós anyag használata esetén rövid időn belől újból a fogorvosi székben találhatjuk magunkat, és nem utolsó sorban anyagilag is rosszabbul járhatunk. Bár az orvostudomány folyamatosan azon munkálkodik, hogy a saját fogaink megmenthetőek legyenek, ez nem mindig sikerül. Ebben az esetben számos fogpótlási lehetőség közül válogathatunk. A cirkónium korona segítségével tartós és vonzó megjelenést kaphatunk tökéletes, természetes színű fogsorunk által! Ha szeretne egy hosszú távú és esztétikus megoldást találni fogászati problémájára, akkor a cirkon korona tökéletes választás lehet az Ön számára is!

 

Kérdése merült fel, keressen minket bizalommal!

Kattintson, és tudjon meg többet fogpótlási lehetőségeinkről!

 

címkék: