Menü
Kövess minket Facebookon

Amikor akasztják a hóhért...1.rész

2016. november 07
0
6637
Amikor akasztják a hóhért...1.rész


TÖKÉLETESSÉG – BÁRMI ÁRON….


Fogorvos lévén számomra mindig első helyen álltak, illetve állnak a pácienseim és a környezetemben élők fogainak, mosolyának folyamatos felülvizsgálata, és ez alól én sem vagyok kivétel. Az ember sokszor magával szemben még kritikusabb, analitikusabb, s bár elsőre a laikusok az én fogsoromon nem találnak különösebb kivetnivalót, engem viszont régóta zavar középvonal eltolódásom, illetve hogy nem zárnak tökéletesen a fogaim. Most eljött az ideje, hogy én is átéljem a fogszabályozás élményét!
(Ezúton is szeretném megköszönni a blog létrejöttében nyújtott segítségét szenzációs recepciósomnak, Szabó Zsuzsinak)

A KÖVETKEZŐKBEN EZT SZERETNÉM ÖNÖKKEL MEGOSZTANI.

1.nap: Első alkalom a fogorvosnál

Eldöntöttem, hogy próbálok nem fogorvosként gondolkodni, mikor beülök abba a bizonyos székbe, és megbízva kezelőorvosomban és tapasztalataiban, nem kotyogok bele folyton a kezelésbe, illetve az idő előrehaladtával nem fogom teljesen átvenni az irányítást. Ennek fényében indultam el, hogy megbeszéljük a kezelési tervet!
Ahogy beléptem a rendelőbe, gyakorlatilag teljesen átszellemültem. Annak ellenére, hogy fogorvosként tudtam, milyen hosszú kezelési időtartamra számíthatok, a meglepetés erejével hatott, mikor közölték velem, hogy a teljes fogszabályozás ideje 18-20 hónap lesz. Úgy látszik, tényleg sikeresen átprogramoztam az agyam, ugyanis a bölcsességfog-eltávolítással sem számoltam és körülbelül én is olya meghökkenve néztem orvosomra, mikor közölte velem a hírt, mint mikor én vázolom fel a helyzetet saját vendégeim számára…
A nagy alkalom 5 nap múlva következett!

6.nap:

Eljött hát a nap, amire vártam! Az összes mozzanat itt van a fejemben, mégis úgy érkeztem a ragasztásra, mint kisiskolás az első napján. És ugyanúgy ültem abban a bizonyos székben, mint az örökmozgó kisgyerek az iskolapadban, akinek a 45 perces tanóra egy örökkávalóságnak tűnik. Csakhogy a ragasztás másfél óráig tart! Most, hogy a szájterpeszt nem a kezemben fogtam, hanem az én számban „éktelenkedett” ilyen sokáig, mindjárt nem voltunk olyan nagy barátságban. Számomra ez volt az igazi büntetés, hogy ilyen hosszú ideig egyhelyben kellett ülni ugyanolyan, mozdulatlan pozícióban. És most még beszélni sem tudtam, hogy jobban teljen az idő. Pedig azt a nagyon szeretek! De legalább volt időm átértékelni a saját pácienseim helyzetét, és elgondolkoztam azon, hogy tudnám még kényelmesebbé és kevésbé monotonná tenni számukra ezt a másfél órányi „izgalmat”.

9.nap:

Túl vagyok az első napokon…. elviselhető, de tényleg nem egy leányálom és már most várom, hogy vége legyen! Ez a húzó, feszítő érzés semmihez sem hasonlítható, a harapásról nem is beszélve. Miután megkaptam én is a harapásemelést (ezáltal gyorsabb a fogmozgás, illetve védettek a fogaim a brakettektől), az étkezés még nehezebb. Az egyetlen pozitívum, hogy a fogaimra helyezett harapásemelők kék színben pompáznak! Jóformán újra kellett tanulnom enni. Elméletben eddig tökéletesen osztogattam a tanácsokat fogszabályzós pácienseimnek, de most érzem igazán, hogy ezek a gyakorlatban sokszor kivitelezhetetlenek. Komolyan gondolkodóba estem, hogy normális vagyok egyáltalán, ilyen tortúrába belevágni? Igaz, a mondás is azt tartja, hogy a szépségért szenvedni kell! Na de ennyit? És különben is, hol van még a vége!? Azt hiszem, itt az ideje újra gondolni a „mit lehet és hogyan enni” témakört… Harapni egyáltalán nem lehet, és a csirkecombot sem ehetem királyos filmek módjára! Szóval kénytelen leszek „úrinőként” késsel-villával étkezni, apró falatokra felkockázni mindent. Most sajnálom igazán, hogy a főtt kukorica szezon előtt belevágtam a fogszabályozásba, idén ez biztosan kimarad az életemből.
De talán nem is ez a legelviselhetetlenebb – hiszen minden nő állandó fogyókúrában él, és így talán nekem sem lesz gond a súlyom megtartása. Bár a párom szerint – elnézve, hogy mennyit eszek (mert inkább nem eszek, hiszen a teljes étlap a fogszabályzómban ragad) – előbb híznom kellett volna néhány kilót, és utána feltetetni a készüléket. Szóval a legkellemetlenebb mégis az, hogy a szám állandóan ki van száradva (bár tény és való, hogy ez még mindig jobb, hiszen egyeseknek éppenséggel folyik a nyála a szerkezettől). Ez alatt a néhány nap alatt már egy egész Labellot elhasználtam. Arról nem is szólva, hogy a szám rátapad a fogszabályzómra, így folyamatosan grimaszokat vágok, csak valahogy megszabaduljak tőle (hozzáteszem gyermekeim legnagyobb örömére, ők rendkívül vicces-mókásnak tartják!).
Mindent összevetve nem is annyira egyszerű egyelőre ez a fogszabis élet. De valahogy csak túlélem! Muszáj!

 

Amikor akasztják a hóhért...2.rész