

Az ép fogsor nemcsak magabiztossá tesz, de az alapos rágáshoz elengedhetetlen. Érdemes hát fogainkat tisztán tartani, mert az elhanyagolt szájhigiéné súlyos következményekkel, a fogak elvesztésével járhat. A mai civilizált ember fogait túlnyomó többségben idő előtt és kóros okokból (fogszuvasodás, ínygyulladás stb.) veszíti el.

Koronák: olyan, a fogak szájüregben megjelenő részének megfelelően előkészített (preparált) felszínét beborító fogmű, melyet abban az esetben készítünk, ha a fog zománca nem megfelelő, elszíneződött, vagy nagyobb része hiányzik. Általában legalább gyökérrel rendelkező fogra helyezhető, hiszen kell egy alap, ami megtartja a fogművet hosszútávon. A gyökérkezelt fogak esetében is közkedvelt megoldásnak számít, ugyanis a mesterséges borítás beilleszkedik a fogsorba és sosem veszít árnyalatából a sérült foggal ellentétben. A korona a fix fogpótlások közé tartozik, azonban egy-egy fogra összpontosul és leginkább esztétikai célokat szolgál.
Hídpótlás: A foghiány pótlására több alternatíva kínálkozik, természetesen ennek kiválasztása mindig az adott esettől függ. Amennyiben a páciens nem szeretné saját, ép fogait lecsiszoltatni, úgy a hiányzó fogakat implantátummal is lehet pótolni. A hídpótlás két alappillére ennél fogva lehet természetes fog vagy implantátum, illetve a kettő kombinációja. Bizonyos esetekben a fogínysorvadás okozta meglazult fogak megerősítésére is alkalmazható módszer, az így összekötött fogaknál megelőzhető az idő előtti kihullásuk.


A híd- és koronapótlások elkészítését fogszabályzó kezelés előzte meg.
A hiányt határoló fogak lecsiszolásával hidat tudunk készíteni. Ez a két szomszédos fog fogja megtartani a pótolni kívánt fogat, ami kevésbé lesz terhelhető mint egy implantátum esetében, viszont gyorsabban felépíthető. Ennek munkaideje lenyomatvételtől számítottan 5-10 munkanap, mely függ a készítendő fogmű anyagától.
Létezik egy úgynevezett ragasztott híd típusú fogpótlás, amely kizárólag a metszőfogakra korlátozódik. Mivel ezek a fogak vannak legláthatóbb helyen, így fontos, hogy esztétikai szempontból is szép legyen a fogpótlás kivitelezése. A ragasztott hidak lényege, hogy a szomszédos pillérfogakat nem szükséges lecsiszolni a híd rögzítése érdekében, mert azok apró fülecskével vannak ellátva. Ezeket a fülecskéket a mellette lévő fog belsejéhez ragasztják, így a rögzítés láthatatlan marad és a pillérfogak egészségére sincs hatással.
A betéteket hiányzó fogak pótlására is használhatják. Ebben az esetben a pótfogat a hiányt határoló szomszédos fogakban lévő betétek tartják (ún. inlay-inlay elhorgonyzású hidak). Ma az elérhető betét típusok közül a funkcionális és esztétikai igényeket, valamint a financiális lehetőségeket figyelembe véve számtalan megoldás kínálkozik.
Egyre nagyobb teret hódítanak a beültetett fogpótlások, hiszen nagyfokú terhelhetőségük végett és részletesen kidolgozott esztétikájuknak köszönhetően képesek pótolni a valódi fogakat. Számos esetben jelenthetnek életre szóló megoldást úgy, hogy ezek a fogak sosem fognak elszuvasodni. Teljes fogsor mellett egyetlen fogpótlás is kivitelezhető, amely szépen belesimul a fogsorba és észrevehetetlenné válik. Amennyiben ez a fajta fogpótlás a befutó, érdemes mihamarabb a fogorvosi székbe ülni, ugyanis az elvesztett fogak helyén időnként csontleépülés következik be. Ebből kifolyólag nehezebb beültetni az implantátumokat, ezért csontpótlásra lehet szükség. Amint a beültetett csavar kellőképpen rögzült az állkapocsban és szépen begyógyult a műtét helye, következik a korona ráhelyezése. Ahogy az íny ránő a beültetett fognyakra, még természetesebb hatást kelt, így senkinek nem tűnik fel, hogy nem valódiak. Anyagának köszönhetően nem kell kilökődéstől, allergiás reakciótól vagy fémes ízérzettől tartanunk, hiszen a cirkon a legmodernebb és leggyakrabban alkalmazott fogpótlószer.
Nagyon sok ember számára okozott problémát régebben az az esztétikai hátrány, mely a fémvázas fogpótlásokat (ilyen van jelenleg) jellemezte. Igen gyakori volt az a látvány, hogy a fognyaknál megjelent egy szürke csík, ami valójában a fogpótlás fémvázának széle volt. A cirkon korona esetében ez a látvány lehetetlen, mivel a fogpótlás nem tartalmaz fémmagot, az építmény teljes egészében fémmentes. A régebbi technológiák esetében a szürke csík akkor jelent meg, amikor az íny visszahúzódott, ami bizonyos mértékű gyulladást jelentett. Ez a szervezet tiltakozása volt a fogpótlással szemben, elsősorban a fém jelenléte miatt. Cirkon korona alkalmazásakor ez a jelenség nem fordulhat elő, mivel az alapanyagok biológiailag összeférhetőek.

Gyönyörű és természetes cirkon pótlások egy- és több fogra is
A lézeres arckezelés ELOS (Elektro Optikai Szinergizmus) technikával történik, melynek lényege, hogy két kezelési módszer összevonásával megnövekedik a hatásfok, ezáltal sokkal jobb eredmény érhető el vele. A technológia egyik része a rádiófrekvenciás energia, amelyet fényenergiával kombináltak, illetve magába foglalja a villanófényes, infravörös sugárzás és diódalézer előnyös tulajdonságait. Köszönhetően ezeknek, az ELOS technológia nem csak jobb hatásfokkal bír, de biztonságosabb és kevésbé fájdalmas eljárást biztosít.
Bizonyítottan használható világos és sötétebb bőrtónus esetén is, hiszen a kombinált kezelésnek köszönhetően a bőr mélyebb rétegeit is eléri a lézersugár. A lézerfej egy időben több lézersugarat is kibocsájt, amelyek egyenlő távolságra helyezkednek el egymástól. A lézerrel érintett területek egy nagyon rövid ideig tartó löketet kapnak, ami beindítja a bőr- és kötőszövet automatikus regenerációs képességét, illetve a nem érintett bőrszövet segít visszaállítani a kezelt bőr eredeti állapotát, így gyors gyógyulást indukálunk ezzel a módszerrel. A kötőszövetben bekövetkező kollagéntermelés hatására a ráncok kisimulnak, a bőrhibák elhalványulnak, illetve az ismételt kezelések során el is tűnhetnek, így garantáltan megéri a lézeres arcfiatalítás ára.


Inlay-inlay elhorgonyzású híd, mely esetben a hiányt határoló fogakból csak egy tömésnyit távolítottunk el.
Amennyiben nincsen elegendő fog a rögzített pótlás elkészítéséhez vagy a páciens nem kéri a költségesebb implantátum beültetését, úgy kivehető pótlást készítünk. Ennek rögzítése (elhorgonyzása) többféle módon történhet, attól függően, hogy a van e fog és annak stabilitása milyen (kapcsos elhorgonyzás, stéges, OT-Cap – ez patentszerűen rögzíti a kivehető pótlást). Az idősebb korosztály körében jellemzően népszerűek ezek a kivehető fogpótlások, műfogsorok, amelyeket különböző műfogsorragasztókkal lehet rögzíteni. Ezek azonban – bármennyire hirdetik a reklámokban – nem biztosítanak teljes mértékű rögzítést, gyakran elmozdulhatnak és idő előtt leválhatnak. Ezek a fogpótlások mára már egyre inkább kimennek a divatból kényelmetlenségük okán, azonban még mindig a legkevésbé drága megoldások közé tartoznak. Kialakításuknak köszönhetően könnyen tisztíthatók, ezért a megfelelő higiénia betartása mellett hosszú ideig jó szolgálatot tehetnek. Viselésüket időbe telik megszokni, illetve meg kell tanulni használni őket rágás terén. A részlegesen kivehető protézisek abban az esetben alkalmazhatók, ha nem teljes foghiányban szenved a páciens, de sem koronával sem pedig híddal nem küszöbölhető ki a hiány. A megmaradt természetes fogak megtartása fő szempont akkor is, ha azok nem elég erősek, hiszen támasztó célra még tökéletesen megfelelnek, valamint kényelmesebbé tehetik a protézis viselését. A rögzítéshez egy alaplemez szükséges, ugyanis ez oszlatja el a rágónyomást, valamint felületet biztosít a műíny számára. A műíny egy szintén személyre szabottan elkészített elem, ami kialakításában, formájában és színében is passzol az eredeti ínyhez. A műfogak tartásán túl a száj és ezáltal az arc kontúrjáért is felel. Alapanyagát tekintve általában tartós műanyag, amely kevésbé törik annak ellenére, hogy egyáltalán nem tartalmaz fémet és esztétikai szempontból sem utolsó választás. Amennyiben nincs egyetlen fog sem, se a rögzítést növelni kell és ez a forgalomban lévő műfogsor rögzítőkkel nem oldható meg, úgy MDI minicsavaros implantátumok beültetése kiváló eredményt hoz. Ezekből elegendő néhány (minimum kettő, de előfordulhat, hogy négy is szükséges) stratégiailag jól elhelyezett beültetett implantátum fogpótlás, amelyekre aztán már fixen rögzíthető akár egy részleges-, akár egy egész műfogsor.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen fontos is a hiányzó fogakat minél előbb pótoltatni, és ennek nem az esztétikai megjelenés az elsődleges oka. Az elmozduló fogsor és az egyenetlen terhelés kihatással van az egész állkapocsra, ami hosszútávon ízületi kopáshoz és életminőség romlásához vezet. A fogpótlás Budapest városában, orvosesztétikai centrumunkban terveztethető és kiviteleztethető számos szép megoldás közül választva.

Esztétikailag tökéletes fogpótlás Budapest belvárosi rendelőjében, magánrendelés keretében
Legyen szó betegségről, balesetről vagy akár egész egyszerűen csírahiányos fogazatról (amikor a tejfog kiesik, de nincs alatta maradandó fog, ami helyettesítse), ha látható helyről hiányzik, az bizony alávetheti az önbizalmat. Szerencsére napjainkban mindenre találunk megoldást mind esztétikai, mind pedig financiális szempontból, hiszen fogakra életünk végéig szükségünk van. Nézzünk ezekre pár megoldást, ami könnyebbé teheti a választást és ezáltal segíthet meghozni az elhatározást, majd a döntést egy új pótlási lehetőség iránt
Műfogakról kinek ne egy mesebeli jelenet jutna eszébe, amikor az egyik szereplő szájából egészben esik ki egy alsó-felső fogsor, ami önállóan képes megrágni az almát? Vagy amikor éjszakára csak beledobja egy pohár vízbe és másnap reggel gond nélkül visszarakja a szájába? Nos, ez a jelenet mondjuk úgy, kissé eltúlzott, azonban elég hasonló valóságalapja van a régi műfogakkal kapcsolatosan. Mára már egyre kevésbé jellemző, azonban nagyszüleinknél még előfordulhat, hogy hasonló fogpótlással találkozunk. Ezek a kivehető fogpótlások meglehetősen hanyatlófélben vannak, hiszen megfelelő rögzítés hiányában könnyedén elmozdulnak, ezzel nehézkessé vagy szinte lehetetlenné téve a normális étkezést. Persze rengeteg reklám ajánlja a jobbnál jobb műfogsorragasztókat, amivel úgy rögzíthetjük a pótfogsort, mintha a sajátunk volna, azonban tényszerű, hogy közel sem biztosít olyan érzetet. Éppen ezért megfelelő mennyiségű és minőségű fog hiányában (amelyhez rögzíteni lehetne az új fogakat) érdemes lehet implantátum beültetésén gondolkozni. Mindössze néhány jól elhelyezett minicsavaros implantátum kiváló segítséget nyújthat a tartós fogpótlások megfelelő rögzítéséhez, amellyel nem utolsó sorban szép és szabályos fogsort nyerhetünk.
Koronáról és hídról már mindenki hallott, hiszen mindkettő egy bevett és gyakran alkalmazott fogpótlási-kiegészítési módszer. Koronát meglévő fogra készítenek, amelynek általában megvan a gyökere, ahol a fog látható része sérült, ezért funkcionális és esztétikai okokból kiegészítik vele. Gyökérkezelt fogak esetében azért részesítik előnyben, mert a fehérségét lassan elvesztő fogra helyezve tökéletesen beilleszkedik a fogsorba. Míg a korona kizárólag egy fogra összpontosul, addig a híd bár hasonló esztétikai célt szolgál, több fogat is áthidaló megoldást nyújt. Azonban ehhez szükséges a két mellette álló szomszédos fogból lecsiszolni, amelyre az illeszkedő összefüggő korona kerül felépítésre.
Biztos megoldás a tökéletes fogpótlás megvalósításához
Ezen fogpótlók általában háromféle anyagból készülnek jelenleg, úgymint préselt kerámia és fémkerámia, valamint a cirkónium-oxid pótlóanyag. Mindegyik esetben egyaránt találkozunk előnyökkel és hátrányokkal, vegyük is sorra ezeket. Préselt kerámia esetében az anyag színe szép, a fogak közé jól beilleszkedik, azonban sérülékeny. Ezért legfőképp az elülső látható fogaknál alkalmazzák, mert lehet, hogy kevésbé strapabíró, de esztétikai szempontból előnyös. A fémkerámia ennek pont, hogy az ellentéte, hiszen a fémváznak köszönhetően igen jól terhelhető, ezzel szemben viszont a kerámián kissé átüt a sötétebb szín. Szerencsére létezik köztes megoldás, ami az előbbi pótlóanyagok előnyös tulajdonságait ötvözi, ez pedig a cirkónium-oxid (rövidebb nevén cirkon) fogpótlás. Színében és küllemében szinte teljesen olyan, mint a valódi fog, valamint az esztétika mellett igen erős anyag, annak ellenére, hogy fémet egyáltalán nem tartalmaz.
Mi a közös egy darab fog és egy teljes fogsor hiányában? Mindkettőt pótolni lehet fogászati implantátummal! Egyetlen fog kimaradása esetén sokan úgy szeretnék orvosolni a problémát, hogy a hiány mellett közvetlenül álló ép és egészséges fogak ne sérüljenek. Azonban hídpótlás esetén (alkalmanként még, ha minimálisan is) le kell csiszolni a szomszédos fogakból, hogy beilleszthető és stabil maradjon az új pótlás. Manapság nagy népszerűségnek örvendenek azok a modern fogimplantátumok, amelyek megfelelő rögzítés és kezelés mellett egy életen át tartanak. Ebben az esetben nem úgy kell elképzelni a beavatkozást, hogy minden hiányzó fog helyére csavart helyeznek és arra pattintják fel egyesével a műfogakat, hanem a foghelyek helyétől és számától függően lehetőleg minél kevesebb implantátummal próbálják megoldani. A beavatkozás érzéstelenítés alatt zajlik, így elmondható azok számára, akik ettől tartanának, hogy fájdalommentes. A gyógyulást követően már csak megszokás kérdése, hogy sajátunknak érezzük új fogainkat és gondtalanul használjuk őket évekig.
Az elvesztett fogak pótlására szerencsére már rengeteg módszer és technológia létezik, akár kivehető, akár rögzített formában. Ahogy a protézis alapanyaga is változó, úgy a fogpótlás árak is széles skálán mozognak, attól függően, hogy mennyi és milyen kiegészítésre van szükség.
A beépített fogpótlások biztos és természetes rágást biztosítanak
Elsőként a legismertebbet említjük meg, azaz a teljes- vagy részleges fogsort pótolni kívánó, kivehető protézist, amely az idősebb korosztály körében elterjedt. Ezt lehetőség szerint a még meglévő foghoz rögzítik, azonban teljes foghiány esetén az ínyre kell illeszteni, ami kényelmetlen érzést produkálhat. A kivehető fogpótlások között ez a legolcsóbb árkategória, a pótlások viszonylag hamar elkészülnek és igény szerint hordhatók.
A híd és a korona készítése szintén gyakori megoldásnak számít, ám ezeket ma már inkább a fogakhoz rögzítik, nem kivehetőek. Napjainkban már igen szép és természetesnek ható kivitelezésekkel találkozhatunk, melyek kiváló megoldást jelentenek 1-2-3 fog áthidalására és pótlására. A híd maximális rögzítését a hiányzó fog helyére kerülő implantátummal lehet biztosítani és még strapabíróbbá tenni.
Egy-egy sérült fog kiegészítésére a korona szinte láthatatlan megoldást biztosít, amelyet a fog lecsiszolását követően ragasztanak fel. Gyökérkezelést követően a halott fog idővel elszíneződik, erre szintén koronát szoktak készíteni, hogy megmaradjon az eredeti szín és hogy ne tűnjön ki a fogsorból.
Rögzített részleges vagy teljes fogpótlások esetén már szükség van bizonyos számú beültetett implantátumra is annak érdekében, hogy az elkészült fogpótlást lehessen mihez biztosítani. Ez a megoldás egyre szélesebb körben hódít, hiszen így nagyon szép, természetes fogsorok alakíthatók ki a páciens szájában, melyeket aztán hosszú éveken át sajátjaként használhat. Az ilyen típusú rögzített fogpótlások már magasabb árkategóriát képviselnek, mint a protézisek, hiszen sokkal összetettebb a kivitelezésük és az alapanyaguk is. Elkészítésük is valamivel több időt igényel, azonban sokkal tartósabb megoldásnak bizonyulnak majd.
Szinte már a bőség zavarában találjuk magunkat, ha a fogpótló anyagok közül kell kiválasztani egyet, ami a készülő pótlás alapját képezi majd. Ezek közül a legkedveltebb pótlóanyagokat fogjuk ismertetni, amelyeket pácienseink is szívesen választanak.
Fémkerámia: Időtállósága és kedvező ár-érték aránya szempontjából nagyon gyakori választás, főként koronák esetében használatos. Ahogyan azt a neve is mutatja, egy nikkel-króm fém váz az egész alapja, ez biztosítja a strapabíróságot. Erre kerül rá a fogszínnek megfelelően kiválasztott kerámia réteg, ami tökéletesen illeszkedik a többi fog árnyalatához. Egyetlen hátránya, hogy idővel az íny visszahúzódásával a töveknél előbukkanhat a fém váz, ami így láthatóvá válik.
Ki tudná megmondani, hogy melyik fog nem igazi? Az esztétikus fogpótlás nem álom.
Aranykerámia: Az aranyfogak divatján túl létezik arannyal történő fogpótlás is, ez pedig a fémkerámia egy speciális változata, ami az arany kedvező tulajdonságait is magába foglalja. A vékony aranybevonatnak köszönhetően kevesebbet kell lecsiszolni az adott fog(ak)ból és a kerámia maximálisan illeszkedik a fogra. Fémallergiások esetében ideális megoldás, hiszen az arany biokompatibilis, valamint lecsökkenti a fogszuvasodás kialakulásának esélyét is.
Kompozit fogpótlás: Javarészt koronák készítéséhez használt anyag, amely műgyanta és kerámia ötvözetét foglalja magában. A fogat ebben az esetben is kevésbé kell lecsiszolni, mint egy fémkerámia pótlás esetében, azonban a pótlás élettartama rövidebb és az előzőkhöz képest esztétikailag sem kiemelkedő. Éppen ezért alkalmi fogpótlások elkészítésére alkalmas, amelyek hordási ideje 6-12 hónap.
Cirkónium: Cirkonként is ismert fogpótló anyag, ami hivatalosan nagy keménységű cirkónium-dioxidból készül. A korábbi pótlások előnyös tulajdonságait ötvözi, részleges- vagy egész fogsorok is kivitelezhetőek belőle. Elképesztően ellenálló és strapabíró anyag, emellett eléggé rugalmas a rágáshoz és színe is állandó marad az évek során. Kiválóan bírja a terhelést, kopásálló anyag, valamint kinézetre is teljesen természetes, és akár hófehér fogak is készíthetőek belőle. A cirkónium fogpótlás árak ennek megfelelően elég magasak, azonban ez csupán egyszeri befektetés azért, hogy a jövőben ne kelljen többé a fogakkal bajlódni.
Természetesen a megfelelő fogpótlási technológia és alapanyag kiválasztásában készséggel állunk rendelkezésedre. Minden páciensünk esetében személyre szabott kezelést nyújtunk, és az optimális megoldást is ehhez mérten segítünk megtalálni!