Menü

Kinek ajánljuk fogfehérítő szolgáltatásunkat?

2021. február 19
0
3959
Kinek ajánljuk fogfehérítő szolgáltatásunkat?

A  különböző ételek-italok, mint a tea, a kávé vagy a vörösbor, illetve az életvitelbeli sajátságok, mint a dohányzás erőteljesen hozzájárulhatnak a fogak elszíneződéséhez. Ezen felül az örökölt fogszín is eltérő a páciensek körében, valamint az elhalt fogak színváltozása is kitűnhet a fogsorból. Ezeken a problémákon nagy eséllyel lehet segíteni rendelői fogfehérítés segítségével.

 

Melyik a jobb: a rendelői vagy az otthoni fogfehérítés?

 

Mindkét eljárásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, ezért nem lehet egyértelműen rámondani egyikre sem, hogy az határozottan jobb a másiknál. Az otthon végzett kezelés lehet olcsóbb, azonban nagy árat fizethetünk érte, hiszen számos veszélyt rejt magában. Egyrészt csak és kizárólag ellenőrzött terméket szabad a fogakra tenni, ami bizonyítottan nem okoz károsodást. Másrészt pedig érzékeny fogra speciális terméket kell használni, lyukas fogak esetén azonban tilos fogfehérítést végezni. Fogorvosi rendelőben történő fogfehérítésnél kizárólag biztonságos és hatékony paszta vagy zselé kerül a fogakra, ami 1-2 órával a kezelést követően látványos változást produkál. Az otthoni fogfehérítések esetén több hetes perióduson keresztül kell felvinni ezeket a fogakra, így az eredmény is jóval később látszik csak meg. Professzionális fogorvosi fehérítésnél az eredmény nemcsak azonnali, de tartósnak is mondható, ami életmódtól függően 1-3 évig kitart. Ebből adódóan évi 1 fogfehérítő kezelés több, mint elegendő a fogak fehérségének megőrzésére. A tartósság idejének megnövelése érdekében érdemes mellőzni az elszíneződésért felelős tényezőket, mint a cigaretta vagy a vörösbor. A világhálón már rengeteg helyről lehet különböző fehérítő fogkrémeket, pasztákat és matricákat rendelni, amelyeknél fennáll a veszélye, hogy nagy mennyiségű hidrogén-peroxidot tartalmaznak. Ez nem ellenőrzött körülmények között visszafordíthatatlan károkat tehet a fogzománcban és a fogínyben, ez a veszély azonban elkerülhető hiteles és biztonságos termékek használata esetén. Egy szó, mint száz: érdemes szakemberre bízni, hogy biztosan a várt eredmény szülessen.

 

Fehérítés fogorvosi segítséggel

 

Legbiztosabb megoldás fogfehérítés terén, ha azt fogorvos végzi, aki amellett, hogy komoly szakképesítéssel rendelkezik, számos jótanáccsal is elláthatja páciensét. Amellett, hogy gyors és precíz munkával tökéletes végeredmény érhető el, a folyamat maga is kontrollált körülmények közt zajlik. Azonban fogfehérítést csak ép fogak és fogíny mellett lehet végezni, ezért például a lyukas fogakat haladéktalanul kezelni kell előtte. Ezen felül a fogkő eltávolítását is fogorvos végzi, amire azért van szükség, hogy egyenletesen kerüljön fel a fehérítő zselé, ne legyenek foltosak a fogak. Gyökérkezelt fog esetén érdemes fontolóra venni a belső fogfehérítést, amely a fog belsejébe helyezve fejti ki hatását 3-5 nap elteltével. A fogpótlások, koronák megtartják eredeti színüket, ebben az esetben is előzetes konzultációra van szükség fogfehérítést megelőzően. A kezelést követő 1-2 hétben érdemes mellőzni a színes élelmiszerek fogyasztását, hogy tartósabb maradhasson az eredmény.

 

fogfehérítés szolgáltatás az IdealMednél

A fogak egyszerre több árnyalattal is fehérebbek lehetnek mindössze egy kezelés végeztével

 

A fehér fogak tudat alatt is nagyobb önbizalmat adnak, egészséget tükröznek viselőjük számára, nem véletlen, hogy mára már a hétköznapi kezelések részét képezik. Gyors és látványos fogfehérítő kezeléssel hamar elérjük, hogy szeresse a mosolyát!

címkék: