Menü

Formázd újra az ajkaid!

2021. július 20
0
2802
Formázd újra az ajkaid!

Az ajakpirosítás és szájfestés hagyománya hosszú évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza, hiszen az ajkak kiemelése kihangsúlyozza a nőiességet. Telt ajkakkal még a beszéd és a mosolygás is más, az ilyen ajkakról nehéz levenni a tekintetet.

 

A vékony ajkak átka


A vékony szájat sok esetben olyan – nem kimondottan jóleső – dolgokhoz társítják, mint például, hogy a vékony ajkúak tekintete szigorúbb , mosolyuk férfias vagy épp titkolnak valamit. Nos, lehet hogy ezek csupán rossz beidegződések, egy-egy ilyen „bók” azonban nagyon rosszul tud esni az embernek. A rúzsozás ugyan segíthet kissé kiemelni az ajkakat az arc többi részéhez képest, ám előfordulhat, hogy ez sem garantálja az elégedettség érzését. Sőt, az idő múlásával az arc rugalmasságát adó kötőszövetes állomány csökken  és így az ajkak is fokozatosan vékonyodnak, körülöttük pedig megjelennek az apró ráncok. S még ha az illető ajkai kellő vastagságúak is, lehet, hogy nem elégedett azok formájával vagy alakjával. Ekkor jön képbe a már jól ismert hyaluronsavas ajakfeltöltés, mely megoldást nyújt számos szájat érintő problémára. Ezt a gél állagú, természetazonos töltőanyagot eleinte gyógyágyszati célra, az ízületek megóvására fejlesztették ki, mára azonban már egész iparág épült az esztétikai bőrgyógyászatban történő felhasználására is. 

 

Teltebb? Formásabb? Szimmetrikusabb? IGEN!


A fenti három vágy mindegyike teljesülhet mindössze egyetlen ajakfeltöltéssel, hiszen a szájat a beavatkozást megelőzően szó szerint „megtervezzük”. Nagyon fontos, hogy a páciens arckarekterisztikájához jól illő ajkakat alakítsunk ki, hiszen nincs két egyforma külső, illetve mindenkinek megvan az egyedi elképzelése arról, milyen ajkakat szeretne. Van, aki csak vastagítani szeretne, hogy aztán jól mutasson a rúzs, de van, aki konkrét ajakformát álmodik magának, mint a trendi Russian Lips esetében. Emellett előfordulnak olyan esetek is, ahol a száj aszimmetrikus megjelenése zavarja a pácienst és szeretné, ha az ajkait egyformára töltenénk. A szervezetünk által is termelt anyag, a hyaluronsav azért is tökéletes, mert úgy képes kitölteni a rendelkezésére álló teret, hogy térfogatának 50-100-szorosát veszi fel a vízből, azaz hatalmas méretűre duzzad. Megfelelő helyre befecskendezve tehát térfogatnövelő hatása van, így eredményezve nagyobb és feszesebb ajkakat. A kezelés további pozitív mellékhatása pedig az, hogy a száj körüli ráncok is kisimulnak, így a formázott ajkak immáron ráncmentesek is lesznek.

 

rúzsválasztás feltöltött ajkakra
Feltöltött ajkak, hogy a rúzsválasztás legyen a legnagyobb dilemma

 

Az ajakfeltöltés mindössze néhány szúrással járó, fájdalommentes kezelés és eredménye szinte azonnal láthatóvá válik. A hyaluronsav pedig nem vált ki allergiás reakciót, fokozatosan duzzad meg, ezért a végleges eredmény néhány hét múlva teljesedik ki. Jelentkezz be hozzánk erre az ebédszünetnyi időt igénylő kezelésre és tedd ellenállhatatlanná ajkaidat!

 

Hyaluronsavas ajakfeltöltés



címkék: